A radiátorokat az 1800-as évek közepén találták fel, így a radiátoros fűtőkészülékek koncepciója hosszú múltra tekint vissza ha az emberek felmelegítésére kerül a sor. Az évek során ez a fajta fűtőkészülék sokat fejlődött és az alacsony karbantartásúvá vált, ráadásul manapság már energiatakarékosak is az ilyen fajta készülékek.
A radiátorok fajtái
Míg napjainkban ez nem feltétlenül a legnépszerűbb fűtőberendezés, még mindig remekül működik, amikor melegen kell tartania a lakást és a benne lakókat. A gőzradiátorok forró vízzel dolgoznak, hogy gőz keletkezzen. Ez a gőz egy csőhálón át halad a radiátorban, ami viszont sugárzással és konvekcióval melegíti fel a szobát. Ahogy a gőz áthalad az egységen, lassan lehűl, és kondenzációvá válik. Ez a kondenzáció végül átmegy az egységen, és véget érve visszavezet a kazánba, ahol végül visszaváltozik a gőzzé. Ez a régimódi radiátoros fűtési módszer. Nem valószínű, hogy ilyen típusú rendszert talál az újonnan épített otthonokban. Azonban ez a típusú radiátoros fűtés még ma is használatban van a világon, de már nem ez az otthoni melegítés kedvelt módja.
Az elektromos típusú radiátor tipikusan hasonlóan épül fel, mint egy gőz radiátor; azonban más módszert alkalmaznak a hő előállítására. A radiátor fűtőelemének magja egy különleges ásványolajjal töltött fémtartály. Ez az ásványolaj, amelyet inkább „hőolajnak” vagy „hőátadó olajnak” neveznek, nem éget a fűtési folyamat során, így nem kell újratölteni vagy cserélni. Rendkívül magas forrponttal és különleges hőteljesítménnyel rendelkezik, amely lehetővé teszi, hogy az olaj kis térfogatai rendkívül nagy mennyiségű hőenergiát bocsássanak ki párolgás nélkül. A párolgás zárt helyiségekben nem biztonságos nyomást eredményez, így ennek hiányában a fűtőtestek sokkal biztonságosabbak. A fűtőkészülék alján egy olyan fűtőelem található, amely hasonló ahhoz, amit egy elektromos tűzhelyen talál, hiszen elektromos működtetésű és az olaj felmelegítésére szolgál.