Amikor új szennyvízelvezető hálózat kiépítésére van szükség, három alapvető kérdés merül fel; milyen átmérővel rendelkező csöveket használjunk, mekkora lejtést határozzunk meg és milyen mélyre kerüljenek a csövek?

Bizonyos esetekben alkalmazkodnunk kell a körülményekhez, ezért nincs általános recept, amit csukott szemmel követhetünk. Nagyon fontos számba venni, hogy a szennyvízterhelés mellett kell-e csapadékterheléssel számolni, de önmagában a háztartásban vagy az épületben létrejövő szennyvízterhelés meghatározása sem könnyű feladat. Mindezek mellett figyelembe kell venni a talaj geológiai összetételét és az esetleges akadályok (melléképületek, fák) helyét.

Ideális esetben az hálózat lejtése 0,3 és 1,5 százalék közötti. Azt mindenki tudja, hogy lejtés nélkül a víz nem távozna megfelelő intenzitással, így dugulások alakulnának ki. Azonban azt is kell tudni, hogy a túl nagy esés is dugulásokat okoz; ennek az a magyarázata, hogy a túl nagy sebességgel távozó víz „megelőzi” a szilárd halmazállapotú szennyet, így az megtapad a szennyvízelvezető cső falán. Ha megfelelő esést sikerül megvalósítani, a szilárd halmazállapotú szennyeződések a vízzel együtt úszva távoznak a csőhálózatból.