Miért lepődünk meg a minden hónapban megérkező villanyszámla láttán? Szinte érthetetlen, honnan van ez a nagy összeg.  A válasz túlságosan is egyszerű. Nem tudunk takarékoskodni!

A takarékoskodás bármilyen téren is, de sok váratlan kiadástól mentheti meg a családi kasszát. Hiszen pénze nem csak annak van, aki sokat keres, hanem annak, aki meg is tudja becsülni és nem szórja felelőtlenül. Így működik ez más esetekben is, akár az áram használatával. Sokszor nevettünk azon, amikor szüleink vagy nagyszüleink a szobát elhagyva kikapcsolták a televíziót, mert már nincs benn senki. Kinek menjen a tv, vagy a rádió feleslegesen? Pedig elődeink idejében még nem is volt ennyi árammal működő háztartásbeli gép, a technika vívmányait még nem alkalmazták széleskörűen. Mégis tudták, hogy az elektromos gépeket ki kell kapcsolni, mert energiát spórolnak vele és a balesetveszély is elkerülhető.

A mai kor embere nem figyel ezekre az „apróságokra”. Bekapcsolva hagy mindent, hisz úgysem zavar senkinek. Túlságosan sietünk, és nem kapcsoljuk le a villanyt a szobában. A mosógépet vagy a mosogató gépet sem kell szinte üresen járatni, kevés ruhával, kevés edénnyel. Okosan, odafigyeléssel, nem pedig felelőtlenül kell az áramot használni.