Minden háztartásban előfordul, hogy tönkremegy az egyik villanykapcsoló. Ilyenkor vagy villanyszerelőt hívunk, vagy nekiállunk magunk a cserének. Bár persze a villanyszerelő munkája az, amiben biztosak lehetünk, ez egy olyan feladat, melyet megfelelő körültekintéssel és odafigyeléssel magunk is elvégezhetünk.
Mielőtt bármibe is belekezdenénk, gondoskodnunk kell a megfelelő öltözetről. Igyekezzünk a cseréhez gumitalpú cipőt felvenni, és minden esetben győződjünk meg arról, hogy nem vizes/nedves alattunk a talaj. A csere első lépése az áramtalanítás. Ha nem tudjuk, hogy melyik rész-áramkör biztosítékát kell kikapcsolni, akkor az a legbiztosabb, ha főbiztosítékot kapcsoljuk le. Ezt követően egy csavarhúzó segítségével kapcsoló típusától függően csavarozzuk ki, vagy pattintsuk le a külső borítást. Ekkor a jobb és a bal oldalon található két csavar kicsavarása következik.
Ezek rögzítik a falhoz a kapcsolót. Alaposan figyeljük meg, hogy a vezetékek hová vannak bekötve, hiszen az új kapcsolóba is pontosan ugyanígy kell majd elhelyezni azokat. Ezt követően szedjük le a műanyag részt. Így láthatóvá válnak a falban lévő vezetékek. Lazítsuk meg az előlapon található többi csavart is, és egyenként húzzuk ki a vezetékeket, az új kapcsolóba pedig ugyanoda dugjuk be őket. A rögzítő belső két csavart óvatosan és lehetőleg egyformán húzzuk meg. Annyira nyomjuk be a kapcsolót, hogy a külső felülete egy síkban legyen a fallal. Végezetül pedig rakjuk vissza rá a külső borítást is. Ha visszakapcsoljuk az áramot, és a kapcsoló működik, akkor mindent jól csináltunk.